Magánpraxis

Jelentkezés

Magyar nyelv és irodalom szakon végeztem az ELTE Bölcsészkarán. Már a végzés évében a könyvek szereplőitől a hús-vér emberek felé fordultam és elvégeztem a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakát, majd ismét az ELTE-n krízis szakirányon tanácsadó szakpszichológusi vizsgát tettem. És most, húsz évvel az első diplomám megszerzése után, látom, az irodalom és a pszichológia ezer szállal kapcsolódik egymáshoz is és az ember lelkéhez is.

Alkotó életre lettünk kitalálva. Elég látni egy büszke óvodást, aki még bátran készít szinte bármit, vagy egy őskori barlangrajzot, ami millió évekkel repít vissza minket, és napnál világosabb, az élet és a lélek elválaszthatatlanul kötődik a művészethez, az őnkifejezéshez.
Minden, ami a terápia során a fejünkből, kezünk által létrejön, az gyógyít, az épít, az előre visz.

“Ha kialakítjuk a megfelelö környezetet, és rászánjuk az idöt a folyamatra, olyan történetekre bukkanunk, amelyekre érdemes várni, amelyek meghatározzák az életünket.” Lori Gittlieb: Akarsz beszélni róla?

“Ami nem hagy nyugodni, azzal általában dolgunk van, bár lehet, hogy nem azon a szinten, mint elsöre gondolnánk.” Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

Személyesen

Miben lehetek a hasznára?

“A fájdalmat nem radírozhatjuk ki.A szabadságunk abban áll, hogy elfogadhatjuk azt, akik vagyunk, és amit tettek velünk, hogy aztán továbbléphessünk.”

Edith Eva Eger: A döntés

Online

Reagálva a jelen helyzet kihívására, örömmel találkozom online felületen is. Azt tapasztalom, hogy a szó, a figyelem, a kapcsolódás, a beszélgetés online csatornán is erős és gyógyító.

 

Keretek

Klienseimet előzetes bejelentkezés alapján az Avar utcában a MOM park közelében várom. Mivel a munkám során a folyamatokban hiszek, az árakat ennek megfelelően alakítottam ki:

Az egyéni ülés időtartama: 50 perc
Az egyéni ülés díja egy alkalommal: 15.000 Ft
A díj alkalmanként készpénzben, vagy átutalással rendezendő.

Segítek…

Legyen szó a mindent megalapozó önismeretről, fájdalmas krízisről, kiégésről, vagy elakadásról, a megoldókulcs a fejünkben és a kezünkben van.

Ebben tudok segíteni, hogy ez a gyógyító, alkotó szellem végre kijöhessen a palackból.

Beszéljünk…

“Nem lehet megúszni. Ha találkozni akarsz, találni, akár egy jó mestert is, ki kell nyitni a zárt kapuidat, hogy bejöhessen rajta a másik ember.”

Schaffer Erzsébet

fotók az oldlaon: @matepeter

SÁRVÁRI GYÖRGYI

Follow

Cím

Budapest XII. kerület

Avar utca

Szentendre

Castrum ház