Rólam

Tanácsadó szakpszichológus vagyok, magyar szakos bölcsész gyökereimből táplálkozva meséket írok és három kisfiú anyukájaként tanulok újra éppen mindent a kezdetektől. A hivatásom ezer dolog miatt lenyűgöző, de a legfontosabb talán, hogy a klienseim történetei engem is formálnak. Erre a kölcsönös folyamatra, ahogy együtt haladunk, minden egyes alkalommal rácsodálkozom.

“Ebbe a magamba, aki ti vagyok, hisz nem bírok magam lenni, szükségem van másokra, hogy talpon bírjak maradni” – írja novelláskötetében Lispector és minden szavával egyetértek. Az emberi közösségeknek a kezdetektől van lélekkel foglalkozó tagja. A modern ember attól mert modern, még ember, és a lelke ugyanúgy figyelmet, törődést kíván, mint évezredekkel ezelőtt. Pláne ha krízisbe kerül!

Szeretném, ha a mentális egészséggel, a lelki élettel való foglalkozás, a belső fejlődésre való igény természetes és elfogadott lenne végre. Hiszem, hogy ehhez szükségünk van egy felkészült, érzékeny másik emberre.

“Továbbra is azt gondolom, hogy a legtöbb ember sajnos több együttérzést kap a kollégáitól és a főnökeitől, ha egy reggel törődötten érkezik munkába, és azt mondja, “másnapos vagyok”, mintha bevallaná, hogy “szorongok”. Nap mint nap találkozunk emberekkel az utcán, akik ugyanúgy éreznek, mint maga vagy én, csak a többség nem tudja, mi is ez. Férfiak és nők hónapokon át járkálnak úgy, hogy nehezen kapnak levegőt, orvosról orvosra járnak, mert azt hiszik a tüdejükkel van baj. Csak mert olyan átkozottul nehéz beismerni, hogy valami más ment tönkre. Hogy a lelkük fáj, mintha ólom volna a vérükben, és leírhatatlan nyomás nehezedik a mellkasukra.”

Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások