I, mint Irodalomterápia Informatikusoknak

Hogy miiiii?!

Igen, kedves Olvasóm, jól látta és jó helyen. Ez nem egy tudományos-fantasztikus alkotás, ez a valós helyzet.

Hamarosan kezdődik egy főleg irodalom-, de több alkotásterápiás módszert is ötvöző csoportom Zoomon. A legőszintébben mondom, hogy alig várom! És minden túlzás nélkül állítom, a résztvevőim is így vannak ezzel. Ezek az alkalmak egy másfél órára kiszakítanak minket a heti home office mókuskerekéből, frissítően és energizálóan hatnak mindannyiunkra.

Így kezdődött

 

Egy páralkalmas lehetőségként indultunk néhány hónappal ezelőtt, de aztán dupláztunk és hogy, hogy nem, újra a hosszabbítás mellett döntöttünk. Hogy miért? A válasz egyszerű, mert igazi csoport lettünk és mert csillapíthattuk agyunk étvágyát valami alapvetőre.

A neuropszichológusok szerint három dolog létszükséglet az agy számára: a cukor, az alvás és a társaság. Ezt a társaság iránt érzett, egyre nagyobb éhségét csillapítja ez a másfél óra. Természetesen nem volt ez mindig így! Mi is, mint olya sok újító, messziről indultunk, míg a kapcsolódásnak és az alkotásnak erre a szintjére eljutottunk. Két évvel ezelőtt kezdtem – lopva az üzemorvos analógiából – üzempszichológusként dolgozni egy nemzetközi hátterű informatikai cégnél. Eleinte természetesen senki sem gondolta, hogy úgy, hogy pszichológusra van szüksége. Oda ugye a hülyék járnak. Aztán a konyhai beszélgetések alatt – mert a lényeges dolgok mindig a konyhában történnek, még akkor is, ha az a konyha történetesen egy irodaházban van – egy-két kolléga azt mondta, miért ne, ha már itt vagy, beszélgessünk. Az egyik leghűségesebb kliensem gyakorlatilag úgy kezdte, hogy bár nem hisz a kuruzslásban, ad egy esélyt. Ezzel az eséllyel – legnagyobb örömömre – azóta élünk én is és ő is, immáron nemcsak egyéni munkában, de a csoport tagjaként is.

Most, komolyan? Informatikusok?!

Igen, mert az informatikusok bár valóban lassan vonódnak be egy ilyen folyamatba, ha már benne vannak, komolyan veszik és amikor bepillantást engednek hét nehéz vasajtó mögött őrzött lelki világukba, akkor én csak nagy kerek szemekkel csodálom ezeket a rejtett kincseket. Mert ugye ők alapvetően jól elvannak, sőt mi több, hatékonyan dolgoznak a fal felé fordított monitorjaikat nézve, könyökük körül sorakozó használt kávésbögréikkel, és fejhallgatóikkal. Szeretnek és tudnak egyedül lenni, bírják a csendet, kevés barátjuk régóta kíséri őket, és ma, az influenszerek korában, ők még mindig megelégszenek azzal a néhány régi, hűséges baráttal, ezres követőtábor helyett, legyenek ők virtuálisak vagy élők akár. Hét ajtót idő kinyitogatni. Nekem is több, mint egy évbe telt, és hát több kulcsot is próbáltam, és egyik-másik valóban beletört, de higgyék el, megéri a próbálkozás! Saját szememmel látom az eredményt hétről-hétre! Le vagyok nyűgözve!

Mit adott?

A rövid szövegek és a hozzájuk kapcsolódó feladatok olyan beszélgetéseket indítottak el, amikre joggal mondhatom: mélyek, tartalmasak és őszinték. Olyan komoly kapcsolódási pontokat találunk, amiket több együtt töltött nap ad ideális esetben. Mert a szöveg csak ürügy egy téma felvetésére és arra, hogy regaljunk rá. Ezer ágon találunk közös pontokat és csodálkozunk rá a másikra. Néha valóban a másikra, hogy ‘Jé, ezt a szobád még nem láttuk!’ vagy hogy ‘Mióta van szakállad?’, de a csoportos foglalkozások óta tudjuk, hogy metál zene rajongók vannak köztünk, hogy mi mindenre jó az unikornis, hogy kinek volt még rajtunk kívül bili frizurája gyerekként és hogy szülőként hasonlóbbak vagyunk, mint gondoltuk!

És mindezt rövid, velős irodalmi szövegek segítségével!

Pedig köztudott, hogy a régi irodalomórákról kevés IT szakembernek jut eszébe valami nagyon kellemes. Legtöbben elrettentek a ‘mire gondolt a költő?’ kérdés köldökbenéző analizálásától, vagy a költői képek szigorú számonkérésétől. ‘Nem aforizma, a francba ez egy szinesztézia!’ Azért itt el kell mondanom, hogy egy bemutatkozó versnél volt olyan költőnk, aki két meeting között egy anagrammát írt. Tudják, az egy olyan vers, aminél a sorok kezdőbetűt értelmes szöveget adnak ki.

Pedig – cáfolva a hajdani magyarórákat – az irodalom nem azért született, hogy lefelejünk belőle, hogy bebiflázzuk az évszámokat, vagy hogy tudjuk, melyik költő hol és mikor született. Szerintem sokkal inkább azért, hogy a felszín alatt összekapcsoljon minket, finoman elgondolkoztasson, lehetséges irányt mutasson, kérdéseket tegyen fel, és ezáltal az olvasókat újabb kérdések feltevésére ösztönözze.

Az alkotás az ősember életének is szerves része volt! Ideje leporolni amit eddig gondoltunk, mert az írás, az olvasás, az alkotás a modern ember életének – szakmai és lelki életének egyaránt – szerves és erős része mind a mai napig!

Elég volt?

Amiben mind egyetértünk, az az, hogy az ember társas lény. És bár a munkahely fő célja, hogy elévégezzük a munkánkat, mégiscsak ott volt nekünk a konyha, a kávéautomata, az étterem, ahol azért egy kicsit lehetett nem csak hasznosnak lenni, kapcsolódni, beszélgetni, nevetgélni, egymást más oldalról is megismerni. A meghirdetett online meetingek nagyrészt céltudatosan a munkára fókuszálnak, és lássuk be, a home office átkos és áldott évében egyik mettingről esünk a másikba, oly módon, hogy el sem mozdultunk a konyhaasztaltól, a szerencsésebbek, akinek van ilyen otthon, a dolgozószoba székéből.
Mi szerdánként egy kicsit, mint Alice a nyúl üregébe, egy színes, bátorító és érdekes világba csöppenünk másfél órára és ezt nem egyszer nevezzük ki hetünk fénypontjának!

Mi is ez?

Hadd mutassak meg ízelítőül néhány alkotást, amit a közös munka ihletett – természetesen névtelenül és az alkotók hozzájárulásával – ami után abba is hagyom az írást, mert ezek a művek magukért beszélnek.

Mit gondol? Hozhatok egy novellát? Van kedve elolvasni? Hátha Önt is megihleti….

 

SÁRVÁRI GYÖRGYI

Follow

Cím

Budapest XII. kerület

Avar utca