Amikor szombaton a tanya mellé terített asztalon reggeli ürügyén a friss kenyeret tunkoltam a padlizsánkrémbe, aztán lefojtottam két-három házi almás pitével és végül mintegy zárásként elrágcsáltam egy sült sörös csirkecombot, tudtam, ez a szüret jól kezdődik. A kutyám és én úgy minden sor fordulójánál felcsíptünk valamit az asztalról, hol egy kis disznósajtot, hol egy szelet rétest, mindig más ízűt, aztán a tőkék között, mielőtt a vödörbe dobtam volna, ugyanígy tettem a szebb szőlőszemekkel. Megdézsmáltam minden fürtöt.
Levezetésképpen pedig a lábam előtt guruló diókat törtem és majszoltam.
Most itt ülök, és írok. Futócuccban. Az is számít ugye? El is indulok mindjárt, mert ez a hétvége nem maradt nyom nélkül. Gömbölyűnek érzem magam.
Kesergésem mégsem visel meg nagyon, hisz teljesen álságos, mellőz minden valódi megbánást. Valójában cseppet sem érdekel, hogy három karácsonyi menünyi őszi finomság szárad a lelkemen.
Merthogy leginkább a hangulatom gömbölyödött ki.
Imádom a szüretet.
Elnéztem, hogy az őszi fényárban a fiaim széles vigyorral ültek a traktoron, és eszembe jutott valami. Nem is annyira régen – én legalábbis így érzem – engem és az öcsémet a nagyapám vitt ugyanitt ugyanilyen széles mosollyal, csak a lova, a Sándor hátán pont így fel és alá, míg bírta szusszal ő meg az a szegény Sándor. Sanyi, Sándor – mikor milyen névvel illette – akivel magyarul társalgott, de akinek a szekér elé fogva németül adta a vezényszavakat és akivel románul káromkodott, ha ellenszegült. Széles hátú szürke igásló volt. Nem lovaglásra termett, de ez cseppet sem zavarta sem őt, sem minket. Remekül szórakoztunk!
Csak mi változunk, az egykor teli szájjal nevető gyerekek a színes őszi Csötönyi völgyben, minden más örök: a kút, a tanya, a mosoly, az erdő, a szőlőtőkék.
Ez a hely megbékélést hoz.
Mennyi barát járt itt életem minden szakaszából! Ők is eszembe jutottak a szüreten, hogy ha el is sodródunk egymás mellől, egyben biztos vagyok, erről a varázslatos kis völgyről Szekszárdon, gyermekkorom fő helyszínéről ők is szép emlékeket őriznek.
Ágnes barátnőm jegyezte meg tréfásan a fotókat nézve, hogy itt mennyi kerekség van! Minden csupa Ö! Töttős, Csötönyi völgy, Györgyi.
Hát, mit mondjak? Ez itt egy kerek világ.
